Biztosítási évforduló - komolyan kell venni!
Nem érdemes egy biztosítási szerződés díjfizetését találomra abbahagyni, mert a biztosító felszólításai után már ügyvédtől, vagy bírósági végrehajtótól fogunk követelő levelet kapni. És mindez jogszerű, hiszen a biztosítási szerződési jogot a Ptk. így szabályozza. Ez a törvény határozza meg a biztosítási időszakot is, ami lehet egy határozott időszak, vagy lehet határozatlan tartam is. A határozott időszak lehet pár nap (pl. utasbiztosítás), vagy akár pár hét, hónap is. Határozatlan tartam esetén van jelentősége a biztosítási évnek és ebből adódóan a biztosítási évfordulónak. Határozatlan tartamú biztosítási szerződések esetén ugyanis az alap időszak minden esetben egy év. Ez a biztosítási év lehet naptári év is, mint a 2010. 01. 01. előtt kötött kötelező biztosítások esetében és lehet egyszerűen csak 12 hónap. A biztosítási év kezdődhet a hónap bármely napjával, amikor a biztosítási ajánlatot a szerződő aláírja, vagy kezdődhet az aláírást követő hónap első napjával is. A konkrét biztosítási szerződés évfordulóját a biztosítási kötvényből lehet megtudni.
A biztosítási évforduló pontos ismeretére azért van szükség, mert a biztosítási szerződés felmondására különleges szabályozás vonatkozik. A biztosítási szerződést bármely fél, tehát akár a szerződő, akár a biztosító is felmondhatja, de mindkét esetben a felmondásnak a biztosítási évforduló előtt 30 nappal igazolható módon kell eljutnia a másik félhez.
Mi az igazolható mód? Faxjelentés, tértivényes postai feladás, személyes átvetetés. Más lehetőség nincs.
A biztosítási szerződés azonban nem csak a biztosítási év végével szűnhet meg, hiszen az érdekmúlás megfelelő indok. Érdekmúlás például a biztosított vagyontárgy eladása, vagy például a vagyontárgy teljes tönkremenetele. Megszűnik például a casco biztosítás, ha a gépkocsi totálkárossá válik.
Az érdekmúlásról természetesen értesíteni kell a biztosítót, mert ha nem tud erről, akkor nem is tudja megszüntetni a biztosítási szerződést.
Kötelező biztosítás felmondása